info@wellnesskucko.hu

+3670/362-2976

Lépesméz

Amit tudnunk kell a MÉZRŐL !

Méznek nevezzük a méhek által növényi nektárból vagy élő növényi nedvekből, illetve növényi nedveket szívó rovarok által élő növényi részek kiválasztott anyagából gyűjtött természetes édes anyagot, amelyet a méhek begyűjtenek, saját anyagaik hozzáadásával átalakítanak, raktároznak, dehidratálnak és lépekben érlelnek. A méz édes ízét a nem kristályosodó gyümölcscukor adja meg, azt pedig, hogy milyen zamatú lesz, azok az illóolajparányok határozzák meg, melyeket a különféle virágok nektárjai adnak, amit a méhek összegyűjtöttek. A méz színe idővel sötétedik, csökken az aroma gazdagsága, az enzimek és az illóanyagok mennyisége, ezért tanácsos frissen (egy éven belül) elfogyasztani. Ennek ellenére a méz nem romlik meg, még több ezer éves leletek is mérgezés nélkül elfogyaszthatók. Az ember már a kőkorban is ismerte és fogyasztotta a mézet. Ezt bizonyítja egy 16 000 éves spanyolországi sziklarajz, amely egy lépesmézet gyűjtögető embert, mézvadászt ábrázol. Az így megszerzett méz volt akkoriban az egyetlen édesítőszer. Csalétekként is használták medvevadászathoz. Ausztráliában szintén vannak mézvadászatot ábrázoló sziklarajzok. Az ókori egyiptomiak voltak az első nagy méztermelők. Amellett, hogy mézzel ízesítették édességeiket és süteményeiket, a mumifikálás során is alkalmazták jó konzerváló képessége miatt. A méz a halottkultuszban más szerepet is kapott: több ezer éves sírokból a halott számára kitett mézes edények is előkerültek és az edények tartalma a jó lezárásnak köszönhetően még fogyasztásra alkalmas állapotban volt. Emellett az egyiptomiak fejlett orvostudományukban is alkalmaztak mézet: nemcsak sebfertőtlenítés, fájdalomcsillapítás és gyulladáscsökkentés céljából kenőcsöket, hanem hatékony fogamzásgátlókat is készítettek belőle. Az egyiptomi orvostudományt összefoglaló görög tudós, Hippokratész mézkenőcsöt ajánlott lázcsillapításra és mézes vizet az atléták teljesítőképességének növelésére. Magyarország területén már a honfoglalás előtti időszakban is foglalkoztak méhészettel az itt élő népcsoportok. A bevonuló magyarok eltanulták és folytatták ezt a mesterséget. Ennek első írásos emléke 1370-ből származik, amelyben királyi méhészetet említenek. A méhektől nem csak mézet, hanem a világításhoz szükséges viaszt is kapott az ember . A mézből mézeskalácsotmézbortmézsörtmárcot készítettek, illetve süteményeket, bort is ízesítenek vele. Az ipari cukorgyártás beindulása előtt ez volt az egyetlen édesítőszer. A háziméhek (Apis mellifera) a virágok nektárjából és a levél- és pajzstetvek által kiválasztott mézharmatból gyűjtik a méz alapanyagát az előgyomrukba. Ott a garatmirigy váladékával különböző enzimekkel keveredve vegyileg alakítják át. Az így kialakult híg, magas víztartalmú mézet a kaptár hatszögletű viasz lépsejtjeiben tartalék táplálékként raktározzák el. A kaptárban dolgozó méhek a szárnyukkal keltett légárammal párologtatják el a felesleges vizet, s teszik sűrűbbé, tartósabbá a mézet, vagyis itt érlelik, besűrítik, végül lefedik, lepecsételik. A tömény mézben nem képesek az élesztők és a mikroorganizmusok elszaporodni, így ez a cukros oldat nem romlik meg. Egy évad alatt a tél átvészeléséhez szükséges mennyiség többszörösét is képesek begyűjteni. A nektár egyes növényeken nemcsak a virágokban, hanem a levélhónaljakban is terem, így például a kukorica is hozzájárulhat a méztermeléshez. A mézharmat kisebb részben járul hozzá a méztermeléshez, de inkább csak a szárazabb években jelentős. Így készül például a fenyőméz. A gyűjtőméh szipókáján felszívja a nektárt vagy a mézharmatot, ami a mézgyomorba kerül; így szállítja a kaptárba. Ott átadja a mézérlelő belső munkásoknak, akik többször is felszívják, majd leadják, közben különböző enzimek, savak, fehérjék keverednek hozzá. Egy enzim invertálja a répacukrot, vagyis egyszerű cukrokra bontja. Más enzimek fruktózzá alakítják a glükózt, vagy összetett cukrokat állítanak elő. Közben a nektár besűrűsödik, és olyan anyagok kerülnek bele, amelyek akadályozzák a gombák és a baktériumok növekedését. A besűrítés két lépéses. Először a méhek felveszik, majd leadják a nektárt. Ha a víztartalom már csak 30-40%, akkor a méhek viaszsejtekbe töltik. A sejtet nem töltik fel teljesen, hogy nagy felületen párologhasson. A párolgást szárnyuk legyezgetésével gyorsítják, ami a kaptár szellőzését is javítja. Amikor a víztartalom már csak 18%, akkor bepecsételik a mézet. A már kész mézet is többször áthordják, rendezgetik. Ha a mézes kereten a méz legalább kétharmada le van pecsételve, akkor a keret kipergethető. Az itt leírt víztartalom nem pontos, a szomszédos sejtek víztartalma között akár 10%-os különbség is lehet. Előfordul, hogy ugyanazon a lépen a hígabb méz le van pecsételve, a sűrűbb nincs. A főhordás végén nyitva maradt mézet sokszor később sem fedik be. Teleléskor azonban a fedetlen víz meghígul, és kifolyhat. A méhek a mézet téli élelemnek, vagy akár esős napokra tartalék tápláléknak gyűjtik. Jó méhlegelő esetén szükségletük többszörösét képesek begyűjteni. A méhésznek vigyáznia kell, hogy csak a fölösleget vegye el, különben méhei nem fogják túlélni a telet, vagy a hirtelen jövő márciusi hóesést. A méhésznek mindig kemény télre kell számítania.Télen a méhek a telelőfürt közepét legalább 27 Celsius-fokra fűtik fel, de a külső réteg sem hűlhet 8 Celsius-fok alá, mert akkor a méhek megfagynak. Ehhez a tavasztól őszig gyűjtött méztartalék biztosít fűtőanyagot. Még akár −20 °C-os téli hideg esetén is képesek a telelőfürt mélyén fenntartani a mézfogyasztáshoz szükséges hőmérsékletet, ha a nép létszáma legalább 5000. Ennek az az előnye, hogy tavasszal már korán képesek kihasználni a tápanyagforrásokat és mézet készíteni. Régen a nyár végén, ősz elején virágzó növények képesek voltak biztosítani a méhek átteleléséhez még hiányzó táplálék beszerzését. Ez ma már nem így van; a hiányt a méhésznek kell pótolnia cukros oldat etetésével. A méz lehet folyékony, vagy szilárd, részben kristályos. Vannak gyorsan folyó mézek is, azonban ha a méz túlságosan is folyós, akkor az a vizezés gyanúját veti fel. Emellett színe, íze is függ az alapanyagként használt nektártól, vagy mézharmattól.70–80%-ban glükóz (22-41%) és fruktóz (27-44%) keverék, további szénhidrát más cukor formájában. Az átlagos fruktóztartalom 38%, az átlagos glükóztartalom 30%. A méz kristályosodásának sebessége a hőmérséklet mellett a tartalmazott cukrok arányától is függ. A gyorsan kristályosodó, 3 nap alatt az üveg aljáig megszilárduló repcemézben a fruktóz-glükóz arány 3:2. A mézharmatméznél ez az arány 8:5, és ez a méz hónapokig vagy akár évekig nem kristályosodik. Ellenben a tiszta akácméz akár 30 évig is folyékony maradhat, de már a kisebb szennyeződések miatt akár hetek, vagy napok alatt is megszilárdulhat. A megkeményedett méz óvatos melegítéssel újra folyékonnyá tehető (legfeljebb 35 °C-ig szabad melegíteni). A mézben más cukrok is előfordulnak, szacharóz, maltóz és melitóz, és további di- és poliszacharidok. Magas cukor- és alacsony víztartalma miatt a méz megfelelő körülmények között sokáig eltartható, és a mikroorganizmusok sem tudnak benne szaporodni.Élettani jelentőségét elsősorban cukortartalma adja. Lényegesen kevesebb benne a vitamin- és az ásványianyag-tartalom. A tartalmazott enzimek jelentősége sokkal nagyobb mennyiségüknél. A 40 Celsius-fok fölé hevített méz enzimtartalma lebomlik, ezt a mézet „halott”-nak nevezik. A különböző növényekről gyűjtött mézfajták nemcsak ízükben, színükben és szagukban különböznek, hanem hatóanyagaikban is eltérnek egymástól. Az aromát gyakran a fő összetevő határozza meg, amit a többi csak kisebb mértékben módosít. A méhészek nem nagyon tudják befolyásolni, hogy mikor mit gyűjtenek a méheik. A virágmézet a méhek a virágokban, esetleg a levélhónapjakban termelt nektárból készítik, szemben a mézharmatmézzel. A legtöbb virágméz hat héten belül bekristályosodik, ami nem jelenti azt, hogy ehetetlenné vált, vagy megcukrozták. Egy ismert kivétel a magyar piac fő kedvence, az akácméz, ami tisztán akár évekig, évtizedekig is folyékony marad. A kristályos mézet nem szereti, de a krémmézet elfogadja. A kristályosodás a tárolás hőmérsékletével lassítható, vagy folytonos kevergetéssel apró kristályokkal kristályosodó krémméz készíthető.A legfontosabb mézfajták Magyarországon:

  • Vegyes virágméz: ha a mézben egyik növényfaj virágpora sincs túlsúlyban, akkor a méz vegyes virágméz. Színe, íze az összetevőktől függ. Például a gyümölcsfák és a szolidágó mézének keveréke világossárga, és gyengéd ízű.
  • Repceméz: a repceméz gyorsan kristályosodik, színe fehér vagy elefántcsontszín. Íze karakteres.
  • Akácméz: világos-aranysárga, sokáig folyékony marad. Íze enyhe, kellemes.
  • Napraforgóméz: világossárga-narancssárga, gyorsan kristályosodó. Íze erőteljes, jellegzetes.
  • Hársméz: világoszöld, néha sárga. Nagyon édes, gyümölcsös, enyhén mentás. Lázcsillapításra, meghűlésre, nyugtatásra alkalmas.
  • Szelídgesztenyeméz: vörösesbarna, hónapokig folyékony. Íze erőteljes. Jó hatású a szív- és érrendszerre. Mivel Magyarországon kevesen ültetnek gesztenyét, ezért ez a méz egyre ritkábbá válik.
  • Facéliaméz: fehér-világos bézs színű. Gyengéd, jellegzetes aromájú.

Levendulaméz: erősen levendula aromájú. A tihanyi apátság a fő termelő Magyarországon.

Kitűnő ízesítő és édesítőszer, teákba, gyógyteákba, sütemények, cukorkák készítéséhez, kenyérre feltétnek is használják. Tápértéke 1350-1450 kJ/100g. Glikémiás indexe fajtától függően 31 és 78 közötti. Jó házi szere a meghűléses betegségeknek, a felső légutak hurutos elváltozásainak. A természetes antioxidánsok az anyagcsere és a baktériumok elleni védekezés során keletkező szabad gyököktől védik a szervezetet. Antimikrobiális hatású a magas cukor- és alacsony pH–tartalomnak (4-6 között, leggyakrabban 5,5 pH), valamint a szerves savaknak köszönhetően segíti a vágások, horzsolások és égési sebek begyógyulását. Kedvezően hat az izomzat, a szív és az emésztő szervrendszer működésére . Segít beállítani a vérnyomást: az alacsonyt emeli, a magast csökkenti. Gyógyító hatású légúti– és májbetegségekben is.Az orvostudomány a többi méhészeti termékkel együtt az apiterápia részeként használja. A magyar törvények szerint egy élelmiszeren nem jelölhető olyan gyógyhatás, amivel az nem rendelkezik.Enyhén gyulladásgátló, gyorsítja a helyi duzzanat, a fájdalom és bőrpír eltűnését. Támogatja a fibroblasztok növekedését, így a sebek egyenletesebben gyógyulhatnak, és kevésbé hegesednek. Baktériumölő hatása miatt sebekre is kenik; a sebről eltünteti az elhalt szöveteket. A baktériumölő hatás jelentős részben a hidrogén-peroxidnak köszönhető, ami azonban csak alárendelt szerephez jut a keverékben. Egyes kísérleti eredmények szerint a gyulladásgátló hatás a mézben jelen levő polifenoloknak és a flavonoknak köszönhető. Emellett további hatóanyagokat is kutatnak, amelyek például a meticillinrezisztens sztafilokokkuszok és a vancomycinrezisztens enterokokkuszok ellen is hatékonyak.A sebek kezelésében egyre fontosabbak bizonyos speciális mézfajták.Több ezer éve ismert, és újabb felmérések szerint is a méz fogyasztása segíti a lábadozók gyógyulását, segíti az emésztést (szabályozza a bél baktériumflóráját) és a gyermekek növekedését. Elősegíti az ásványi sók, főleg a kalcium és magnézium beépülését a szervezetbe. Nem borítja fel a sejtek metabolizmusát. A szív- és érrendszeri betegségek esetén is jót tesz.  A méz a maga természetes állapotában vagy üvegezve is tartalmazhat különféle szennyeződéseket, ezért a klinikai gyógyászatban használt mézet gamma-sugárzással sterilizálják. Ez meghagyja a méz enzimjeinek működőképességét, amit a forralás tönkretenne.Jellegzetes íze és magas cukortartalma miatt a mézet az italgyártásban is sok helyen felhasználják. A méz egyrészt ízesítő és édesítőszer, másrészt cukortartalma az alkoholos erjesztés alapanyaga.

Köhögés elleni mézes keverék :

  • 170 – 200 gr méz
  • 8 csepp esszenciális borsmentaolaj
  • 8 csepp esszenciális citromolaj
  • 8 csepp esszenciális levendulaolaj
  • 8 csepp esszenciális tömjénolaj
  • 3 csepp esszenciális szegfűszegolaj
  • 1 csepp esszenciális fahéjolaj

Keverje össze, fogyassza 3 óránként , vagy szükség szerint.

 A receptben szereplő illóolajok beszerezhetők a www.mydoterra.com/atomjenillata weboldalról kedvezményesen.


Szerző:

Böndi Szabolcs

Kategória:

Cimkék: